Navigáció
Felhasználók
-> Online vendégek: 1

-> Online tagok: 0

-> Regisztráltak: 11
-> Legújabb tag: onaneoka
Az életet ne dobd el...!
DÖBBENET
Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezet? professzor azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a m?tétet. A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja felhívott, és részletesen elmondta az esetet.
A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben.
Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet leveg?je ott vibrált a beteg körül. Én csak egyet kérdeztem t?le: hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális döntés volt, hanem inkább egy intuíció.
A m?tét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. Lélegeztet?gép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat:
"Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: van esélye. Nem szabad föladnia."
A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan távozott.
Ami a döbbenetes, az most következik.
A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe. Utólag leellen?riztem, valóban akkor voltam ott, amikor ? mondta.
Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az orvos az ágya végénél, és akkor ?t ott halottnak nyilvánították. Azt mondta a hölgy:
"Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben védekezni.
" Ez a n? mindent elmondott. Azt mondta:
"Alig vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életr?l."
A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, amir?l mi nem tudunk. Persze az, hogy valamir?l mi pillanatnyilag nem tudunk - vagy nem tud még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is.
Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lév? beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt.
De számos más esetben is a betegek beszámolnak a m?tét alatti élményeikr?l, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb szívm?téteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívm?ködést. Megállítani a szívet nagyon könny?, beindítani már nem annyira.
Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményér?l pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az id?szakról, amelyr?l ? beszámol - nevezetesen a szív újraindításának élményér?l - abban az állapotban ? a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem
érezhet semmit, de nem is élhet.
Dr. Papp Lajos szívsebész

 
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
 
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
 
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
 
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Generálási idő: 0.45 másodperc
117,833 egyedi látogató