Navigáció
Felhasználók
-> Online vendégek: 1

-> Online tagok: 0

-> Regisztráltak: 11
-> Legújabb tag: onaneoka
Autonómiát a Székelyeknek és minden elszakított népnek!





























Kárpáti Piroska tanítónő életét kioltották a románok eme verséért 1920-ban.

Kárpáti Piroska: Üzenet Erdélyből

Ãœzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán
Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek

Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!

Üzenik a gyergyói havasok
Megvannak még a régi fokosok!
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket!

Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!

Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!

Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!

"Kigyúlt a mennybolt, zeng a Hadak útja,
HUN Csaba királyfi gyűjti táborát.
Szűnik az átok, kiapadt a kútja,
szívünkön égi öröm lángol át.
Hiába zúgsz már gyűlöletnek árja,
megáll a szikla nem porlik tovább.
Imánk az Istent újra megtalálja,
köszöntsd ma népem üdvöd hajnalát!"





Búcsú a szülői háztól
Elköszönni mentem a szülőfalumba,
Eladásra váró családi házunkba.
Rozsdaette kapu, lakattal bezárva,
Gaz-fedte udvarát a bánat bejárta.

Nem les ablakából már az édesanyám,
Nem csillog ősz haja üvegének falán.
Nem ül a székében, lányait nem várja,
Örök álmát régen temető vigyázza!

Félve léptem be az elárvult szobánkba,
Széttörött a szívem apró darabkákra.
Két gyertya várt ott rám az üres asztalon,
Némán néztem körül, fájt a búcsú nagyon.

Elköszöntem immár a csupasz falaktól,
Hol képek sem lógtak már a családunkról.
A cserépkályhától, mit nagyon szerettem,
Mellyel, ha hideg volt, hátam melengettem.

Szinte sírt a nagy csend, belesajdult szívem,
Az édesanyámat itt már sosem lelem;
Kedves hangját, ó, jaj, nem hallhatom többé:
"Drága kisleányom, örülök, hogy jöttél"!

Fű nőtte be kertünk, lassan körbejártam,
A rozsdás kapunkat örökre bezártam.
Búcsúzón még egyszer visszatekintettem,
Remélem, megnyugszik idővel a lelkem!
Pócsa Józsefné.
 
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
 
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
 
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
 
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Generálási idő: 1.00 másodperc
42,599 egyedi látogató